Fontos hír a tanszékünk iránt érdeklődőknek!
Az idei évben tanszékünkön az államilag finanszírozott BA képzésekre be nem jutók önfinanszírozási összege nem változik, továbbra is
150 000 Forint félévenként. Így az önfinanszírozás összege megegyezik a korábbi évek tandíjainak összegével!
Sikeres felvételit kívánunk!
A 2012 tavaszi félévet már a Zsolnay Negyed E25-ös épületében kezdjük 2012 február 6-án!
Megközelíthetőség az Árkádtól, 2-es, 2/A, 31-es, 31/A és 21-es buszokkal, Kertvárosból a 60-as számú busszal.

|
OTDK 2013 Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a Nemzeti Erőforrás
http://www.pecsiriport.hu/koezelet/2613-elkeszuelt-a-zsolnay-kulturalis-negyed-e25-jel-epuelete.html
Mindenkinek sikeres félévet kívánunk, és várujuk minden hallgatónkat és oktatónkat február elején a Zsolnay Negyedbe! KTDK 2012 – Felhívás
Fontos, hogy lehetőség szerint minél több hallgató vegyen részt a kari konferencián, ugyanis mint köztudomású, csak a KTDK-n nevezett és bemutatott dolgozatokkal nyerhetnek jogosultságot a 2013 tavaszán megrendezésre kerülő XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre. Határidők:
|








Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a Szociológia Tanszék a 2011/12-es félév tavaszi szemeszterét a terveknek megfelelően már a Zsolnay Kulturális Negyed E25-ös épületében kezdi. Az érdeklődők december 7-én már bejárhatták az épületet, de aki ezt elmúlasztotta, az alábbi linken találhat pár képet és egy cikket az épületről:


